Fajtalan

Burus János Botond
A Szerzőről és a Könyvről

A Szerzőről és a Könyvről

    (elhangzott 2006. december 14-én a kolozsvári Bulgakov kávézó Irodalmi Szalonjában, Nagy Koppány Zsolt Jozefát úr, avagy a regénykedés című kötetének bemutatóján)

    Nemrégiben egy hatodik kávé után a napi penzumnak nekilátó újságíró azt írta, Nagy Koppány Zsolt neve jobbára ismeretlen az olvasók számára, talán kolozsvári éjszakákon fel-felrémlik még „alacsony, férfias termete, karakteres, sötét tónusú bőrrel fedett, szakállas arca, roppant mérges, fekete szeme és erőtől duzzadó hímtagja”, de – ejsze – az se. Az egyik legismertebb internetes világkereső a lehető legszigorúbbra fogott kritériumok alapján is 12 oldalon jegyzi az írót, ennek ellenére adjunk teret az obligát életrajzi adatoknak, melyek szerint: NKZS Marosvásárhelyen született, 1978. október 5-én, majd egy ennél is veszélyesebb helyre, Székelyudvarhelyre költözött, ahol eddig felderítetlen okok következtében ’93 és ’97 között kémiát és biológiát tanult a középiskolában. Valószínűsíthetően az elszenvedett sokk hatása alatt felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai egyetem bölcsészkarának magyar–angol szakára, eztán felvételt nyert a szegedi egyetem Összehasonlító Irodalom Tanszékének Phd-képzésére. Másodéves hallgató korában rendszertelen életmódjának köszönhetően felfigyelt rá az Előretolt Helyőrség vezérkara, ismertebb nevén Orbán János Dénes. Az ekkor még Nagy Zsolt néven futó szerző gyorsan felvette a Koppány nevet, hadd lássa mindenki, nem viccelődik, és szerkesztőként meg lektorként munkába állt az Erdélyi Híradó Könyvkiadónál. Ahol egyes-egyedül, diktálás után számítógépbe vitte François Bréda Antracit nevű, tizennégy féle válogatott betűtípussal szedett mesterművét. Elismerem, ez elsőre meredeken hangzik, ám az est végén rövid időre megtekinthető a szerzői jobb, rajta az öt, egyenként más-más irányba ferdült elülső ujjperec.
    2000-ben jelent meg Arról, hogy milyen nehéz című novelláskötete: „no, ebben volt minden, a násztól a temetésig (időnként a kettő egybeesett), és megkapta mindenki, még az isteni Borges is, midőn egy kedves novellahős az abszolútum, esetében a Végső Kuka után kajtatott. Lett is belőle kultuszkönyv, utána kellett nyomni, ami ritkaság egy elsőkötetes esetében. Ezen röhögött a klausenburgi diákság, holott a könyv tényleg arról szólt, hogy milyen nehéz.” – írja Orbán János Dénes. A könyv nekem is kedves olvasmányom volt, míg előrelátható sorsa be nem teljesedett rajta: ellopták.
    Nagy Koppány Zsolt jelenleg az elcsatolt területek fővárosában, Budapesten él, nős ember, és angolt tanít. Rendszeresen közöl majd’ mindegyik jónevű itthoni, magyarországi és szlovákiai lapban, s nem gőgös a nem annyira jónevűekkel szemben sem. Idén második díjat nyert az Irodalmi Jelen regénypályázatán, szűk körben vagyunk, számszerűsíthetünk is, 10 000 dollárt vihetett haza. Az ezt követő reggelen tapasztalta barátai és jóakarói számának hirtelen megháromszorozódását, valamint, hogy senki nem akarja megvásárolni a könyvét: „Megjelent ugyanis a regényem, a Jozefát úr, avagy a regénykedés. Jó kis könyv, csodálkozom is, hogy az utcán nem látom az embereket, amint – kezükben a könyvvel – fel és alá futkosnak a gyönyörűségtől, s néha odarohannak egymáshoz, hogy »Hát azt olvastad-e, amikor ez a Jozefát úr...« És így tovább” – írja az egyik tárcájában.
    Nem az én feladtom kitalálni, miért nem fogy a könyv. Illetve fölöslegesnek tartom ezen gondolkodni, mivel meggyőződésem, hogy ez az állapot visszájára fordulása csak idő kérdése. Talán időre van szüksége a mindenkori Olvasónak, NKZS könyve ugyanis igen sok ponton bolygatja az olvasás-befogadás akadémiai szokáskörét. Merőben szokatlan mindjárt a forma, a könyvvel ugyanis nem egy, hanem két művet tart kezében az olvasó. A Jozefát úr „Az egyik”-kel jelölt, Jozefát úr téblábolásai címet viselő első könyve a mű talán könnyebben befogadható, lezserebben szórakoztató része. Jozefát úr botorkálását, bokajátékát és bakugrásait követi végig a szerzői lét egyetlen érvényes aspektusa, a női princípiummal történő nexus szemszögéből. A második könyv, értelemszerűen „A másik” Jozefát úr, avagy a regénykedés címmel bír. Igen sarkítva a regény megírásának megírásáról, az irodalmi szöveg szövevényes képződéséről szól. (...)