Fajtalan
Orbán János Dénes:
A Helyőrség arcképcsarnokából (Bálint Tamás, Murányi, Muszka)
Bálint Tamás (költő, közgazdász) 1985-ben született, a Küküllőmenti Athénban, újabb nevén Odorheiu Secuiesc-en.
Születésének idején az illető gazdasági térség devizája a román lej volt, és nem volt áruforgalmi adó (a továbbiakban ÁFA, a napocaiaknak TVA).
Az újszülött Bálint Tamás 49 cm magas és 3200 g. súlyú volt. Ez esetben ÁFÁ-val nem kell számolnunk, mert, mint említettük, akkor még nem volt ÁFA.
Jelenleg ÁFA nélkül 152,9 cm magas, ÁFÁstól 182.
13 éves korában bekövetkezett az első ÁFÁja, azaz 19%-os növekedést észlelt a gatyájában.
Azon nyomban fa... – bocsánat: árverést rendezett és az értéktárgyat kiadta bérbe egy jobboldali érdekeltségű, öttagú részvénytársaságnak.
Az elkövetkező években befektetési alapot hozott létre a rokonoktól összetarhált karácsonyi meg születésnapi pénzekből.
A befektetési alapot 16 éves születésnapján jegyeztette egy odorhelleni éjszakai tőzsdeügynökségen. Sajnos nem számolt a praecox nevű gazdasági jelenséggel, melynek váratlan bekövetkeztében a teljes összeget ugyan nem, de az ÁFÁ-t pillanatok alatt elvesztette.
Ellenben az értéktárgy ideiglenesen a „Langsam Spazieren” nevű Kft. tulajdonába került, melynek 3 hét után egyre több tulajdonosa lett.
A VeneroDermacom Kft. tanácsadása és a PharmaVita cég szolgáltatásai visszajuttatták az értéktárgyat a jobboldali érdekeltségű, öttagú részvénytársaságnak.
19 éves korában Bálint Tamás felvételt nyert a Szamosparti Róma közgazdasági egyetemére.
Itt az értéktárgyat végre sikeresen értékesítette a diáklánypiacon, bár a jobboldali érdekeltségű, öttagú részvénytársaságnak is maradt tulajdonrésze.
A verspiacra 2004-ben nevezett be. Költészetének gazdasági mutatója lendületes. Míg első publikációjáért 15 USD-nek megfelelő összeget kapott, mióta jegyzik a transzszilván irodalmi tőzsdén, 3,12szeres inkasszónövekedést állapíthattunk meg, és a menedzsment egyre növekvő hatékonyságát.
2007 decemberében látott napvilágot első verseskönyve. A verseskönyv ÁFA nélkül 2,52, ÁFÁSTÓL 3 ciklust tartalmaz, ÁFA nélkül 45,37, ÁFÁstól 54 verssel. A verssorok, a szótagok és a leütések mennyiségét illetve árát tartalmazó táblázatokat és grafikonokat megtalálhatják a fizessaversertbazdmeg/ (backslash) deviza.com linket követve.
A kötetet egy lírai Kft. alapító statútumának is tekinthetjük, mely Kft.-ben a szerelem a kisebbségi, az érdek pedig a többségi tulajdonos. Ugyanis a verseskönyv A pap leánya, birtokostul címet viseli, mely cím híven minősíti a közgazdász-költő lelkivilágát.
A könyv ára 15 RON. Az ár tartalmazza a nyomdaköltséget, az ÁFÁt és a dedikációt is.
Fráter Murányi (és) a Tisztátalan
Murányi Sándor Olivér Bruszli Derrida Benedek (a továbbiakban Fráter Murányi), az író-teológus-harcművész-népi táncos és irodalomelmélet-tudós a 1974-ben látta meg a napvilágot, a Küküllőmenti Athénben, és rögtön belerúgott.
8 éves korától 7 évig népitáncolt.
1987-ben a Nicolae Ceauşescu elvtárs tiszteletére rendezett Megéneklünk Románia Országos Fesztiválon első díjat nyert a kalotaszegi legényessel (flăcăiesc de Călata).
1986-ban kezdett el karatézni, 2006-ban lett harmadik danos karatemester.
1990-ben, a nemzetközi ministránstalálkozón kezet fogott II. János Pál pápával, és úgy döntött, hogy pápa lesz, s hogy megalapítja a shaolin-kereszténységet.
Jónéhány évet lehúzott a gyulafehérvári papi szemináriumban, és az Erdélyi Ferences Rendtartomány szerzetesjelöltje is volt.
Ám a Sátán megkísérté őt, a szokásos közhelyes fegyverével, melyet mindközönségesen pinának nevezünk, és 22 éves korában Fráter Murányi elcserélte a pápaságot egy kis praecoxért.
A Sátán és a nő röhögve távoztak. Fráter Murányi pedig bölcsészhallgató lett a Szamosparti Rómában, és Jakubinyi érsek helyett Berszán István bölcselmeit hallgatta.
A dolgokat tetézendő meg is nősült, majd rövidesen megszerezte a válás terén is az első dant.
2004-től Szegedy-Maszák Mihály doktori hallgatója volt a budapesti ELTÉ-n. Doktori képzését idén zárta le, jelenleg a disszertáció elkészítésén dolgozik, melynek címe: A szimbólum irodalomtudományi és teológiai dimenziói a szövegolvasás horizontváltásában (nem vitz!!!).
Ez eddig mind rendben. Illetve nem, de ez nem annyira a bölcsészek, mint inkább a pszichiáterek szakterülete.
Sajnos a Sátán újabb sikerélményre vágyott, ráadásul megharagudott az Előretolt Helyőrségre, mert a sorozatban véletlenül megjelent egy olyan könyv, amelyben egyetlen obszcenitás sem fordult elő.
A Sátán tehát megjelent Murányi előtt, megkínálta egy pohár kékszesszel, és rögtön a lényegre tért:
– Szerintem írnod is kellene!
– De miért? – érdeklődött Murányi.
– Azért, mert ez más udvarhelyieknek is sikerült – hazudta szemrebbenés nélkül a Sátán.
A Muszkasanyi gyötrelmes, borzadalmakkal teljes, ellenben fájdalmas és tragikus élete
Senki ne csodálkozzék a Muszkasanyi lírájából áradó pesszimizmuson. Gyötrelmes, borzadalmakkal teljes élete a magyarázat mindenre.
Kézdivásárhelyen, egy jászolban látta meg a napvilágot. Ilyen születéssel ugyan egyesek sokra vitték, de az újszülött muszkasanyi fölé nem Gáspár, Menyhért és Boldizsár hajoltak, hanem a kézdivásárhelyi versmágusok, Fekete Vince, Sántha Attila és Markó Béla.
Nem volt se apja, se anyja, se istene, se hazája, se bölcsője, semmije. Dobozokban lakott, kezdetben egy cipősdobozban, később egy mikrohullámú sütő dobozában, majd egy tévédobozban, egy mosógép dobozában, egy hűtőszekrény dobozában, egy emeletes hűtőszekrény dobozában, majd mikor ezt is kinőtte a langaléta termettyivel, hajléktalan maradt.
Egész életében betegeskedett. 12 féle himlő, kanyaró, mumpsz, sárgaság, herpesz, ekcéma, ótvar, pikkelysömör, vérhas, kolera, mocsárláz, lepra, ebola, hasnyálmirigygyulladás, gyomorfekély, végbélrák, kaposi szarkóma, miaszténia, skorbut, fitymaszűkület, herevisszeresség, trichomonász, gonorrhea, chlamdya, kankó, kondilóma, gardnerella, syphillis extraordinaris és AIDS, többször is.
Egész életében dolgoznia kellett, a legalja munkák – az ő választékos kifejezésével: melók – jutottak neki. Kisgyerekként libapásztor volt és nyúlketreceket meg disznóólakat takarított. Volt budipucoló, szemétválogató, ganyéhányó, dögkút-felügyelő, utcaseprő, sintér, patkány- és rovarirtó, kanálistisztogató, kutyaürülékgyűjtő, árus a halpiacon, punk-zenész, sírásó a monostori temetőben, hullamosó és olvasószerkesztő a Krónikánál.
Húsz éves korára sikerült valamennyire megtanulnia írni és olvasni. Dicséretes hát rendkívüli lelkesedése az irodalom iránt, főképp, hogy javarészt csak szemétválogató korában jutott hozzá néminemű könyvekhez, így teljes egészében csak a Demény Péter és a Papp Sándor Zsigmond életművét ismerhette meg.
S aztán a rum, s az átkozott V33, a zacskó, a fű, az LSD, a heroin, a punkzene... S hogy megverték, megkéselték, megerőszakolták, lelőtték, felakasztották, vízbe nyuvasztották és elébe tették a Krónika cikkeit...
A franc tudja hát, hogy hogyan maradt még életben. Úgylehet, szívós fajzat. Meg a franc tudja, hogyan tud ilyen szövegeket nyomni. Úgy látszik, mégis ez az igazi életút az igazi irodalom felé.
(Elhangzott Kolozsvárott, az Előretolt Helyőrség könyvek bemutatóján, 2007. decemberében. A szóbanforgó könyvek: Bálint Tamás: A pap leánya birtokostul; Murányi Sándor Olivér: Felnyomták szentnek; Muszka Sándor: Mi nem lóg ha áll.)











