Páll Zita:
A mesélés diszkrét ízei

A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó túlnyomórészt elsőkönyveseket felkaroló Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában tavaly három prózakötet jelent meg (Burus János Botond, Szántai János, Zsidó Ferenc), és ez prömiernek számít, mivel a sorozatot 1995-ös indulása óta a verskötetek dominálják. Akár egyfajta jelzésként is értékelhető: a leginkább a vers által meghatározott fiatal erdélyi irodalom lassan újra felfedezi az elmesélés ízét, noha a regényhez még nem érzi magát eléggé erősnek – vagy bátornak, netán felkészültnek.
Burus János Botond első kötete (Pethő Marcit elhagyja az Isten. Fiatal Írók Szövetsége – Erdélyi Híradó Kiadó, Budapest – Kolozsvár, 2005) huszonegy rövid írást, novellát tartalmaz, ezekkel hangulatilag teljes összhangban áll a Könczey Elemér által tervezett borító, mely kellő humorral és játékossággal, fába vésett graffiti-szerűen a konvencionális jelek nyelvére fordítja le a kötet címét, és ezáltal úgy olvassa újra, hogy egyben meg is nyitja azt (a PM iniciálék értelmezési lehetőségei révén). Az írások „hősei” zömében pontosan azok a kisemberek, akik más lehetőség híján graffitik által hagynak látható nyomot, így a róluk beszélő rövid szövegek is sorsuk graffiti-szerű lenyomataivá válnak. Burus élethelyzeteket villant fel, in medas res indítással, nem szószátyár, jólesően mesél, de nem cseveg. Ökonomikusan ír, néhány gyors és pontos vonással vázolja fel alakjait és a helyzetképeket, tömören és céltudatosan, mégis nyugodt tempóban, odafigyelve a részletekre (például „Nagyon büszke volt a nadrágjára, amit elöl gomb helyett egy két darabból álló rézpatenttel lehetett becsatolni, az egyik feléből tüske állt ki, ezt kellett átszúrni a szöveten, a másik oldalon viszont rugó volt, ami a tüskét egybekattanás után fogva tartja.”) Ily módon ismerkedünk meg Lacival, aki feleségével a piaci közvécét béreli, Ödivel, aki volt osztálytársaitól tarhál pénzt különböző hazugságokkal, Sanyikával, akinek az az álma, hogy „hatalmas buglya miccset eszik egy parkírozóban", és az, hogy „a szentmiklósi gyár fiókintézményében majdnem ezer emberrel dolgozik együtt, nyolcórás váltott műszakban” vagy a Ha sorba veszi vonaton utazó beszélőjével, aki teljesen rendben találja önmaga öltözetét (faggyúval bekent csizma, ing, mellény, kabát, hátizsák „ezelőtt hatvan évvel katonáéktól faszolva”), és nem érti, miért szúr mégis szemet a „romány” rendőrnek. Írásai nagy többségében Burus megkerüli azt a prózaírói módszert, amely rendkívüli helyzetbe hozott hétköznapi figurák viselkedésének megfigyelésén és leírásán alapul – ilyenkor a hatás garantált –, ezzel szemben megvalósítja azt a bravúrt, hogy természetes közegükben írja le hőseit, mégis érdekfeszítően izgalmas lesz a szöveg. Egy nagyon jól kidolgozott és működőképes technikája van erre: a szövegen belüli feszültség viszonylag egyenletes szinten marad a csattanóig, nem történnek nagy dolgok, nincsenek éles konfliktushelyzetek, és éppen emiatt az olvasó válik egyre feszültebbé („mi lesz ebből?!”), hogy aztán a csattanónál a szöveg és az olvasó feszültség-görbéje egyszerre és együtt ugorjon fel. Olyan görbe ez, melynek aztán nincs leszálló ága, magas értéken rezeg tovább, és újra átgondoltatja-átolvastatja az egész írást egy más perspektívából. Rövid és élvezetes szövegek ezek, ravasz csattanókkal, melyek valójában nem is csattanók, és minden esetben(!) nagyon elegánsan kikerülik a hatásvadászat csapdáját: alapjában véve olyan nézőpontváltó fordulatok, melyek nem lezárják, hanem beindítják a történéseket. Csakhogy a tovább- illetve újragondolás nem a szöveg által szűkszavúan leírt történetben valósul meg, hanem az értelmezés feladata lesz. Sőt, ezek a csattanók maguk is sokszor a végigolvasott szöveg „összerakásának” logikai műveletei révén válnak csattanókká, mivel szervesen belesimulnak az írásokba, melyek szövete szépen meg- illetve eldolgozott, nem lógnak ki elvarratlan szálak, noha helyenként érződik rajtuk a „megcsináltság” a kontextusba nem illő szinonimák, szófordulatok révén. A kötet további gyengéi – melyek azonban eltörpülnek erősségei mellett –: a Mágia Galamb Emil életében utolsó mondata nagyon problematikusnak tűnik, a CH3-CH2-OH időkezelése a szöveg által nem indokolt módon következetlen, az Ima ujjgyakorlat, akár ki is maradhatott volna a könyvből.
Másik meghatározó prózaírói technikája az elsőkötetes Burus János Botondnak, hogy az igazán súlyos történések és tragédiák néhány odavetett szóból bontakoznak ki, de legnagyobbrészt elhallgatódnak, és csak az utalásokat összerakó értelmezésben valósulnak meg. Így az író paradox módon éppen azzal ér el erős hatásokat, hogy kínosan kerülni látszik az erős hatások gerjesztését, nem sugalmaz erőszakosan, nem rág szájba, diszkréciója maximális. A Már harmadik munkanapja, hogy Jóska című írás lemezpréselő gépen dolgozó Jóskája már harmadik munkanapja eltűnt, a rendőrség szökésre gyanakszik, miközben az egyik munkás arról beszél, hogy az „egészen friss, háromnapos anyag (...) ritka prímán préselődött. Mintha házi mézet kevertek volna a masszába.” A kötet leghosszabb és egyik legmegragadóbb írása, a tizenhat részből álló Tigrisbukfenc tinédzser beszélője ugyanezzel a „naiv” diszkrécióval mesél el kis epizódokat életéből, a puzzle összerakását a szerző itt is az olvasóra bízza. Burus írásaiban nem ritkán a történések a mágikusba látszanak átbillenni, de az események megmagyarázhatatlanként való feltüntetése is a tragédia eltakarásának eszközeként működik.
Harmadik feltűnő jellemzője a kötet írásainak, hogy gátlások nélkül bevállalják a kelet-európaiságot (néhány történet ideje a rendszerváltás előtti) és ezen belül az erdélyiséget (szóhasználat), nem kötnek „összmagyar” kompromisszumot, a miccs, a bulion vagy a kamion ekként neveződnek és nem másként. Nyoma sincs a pityókát burgonyára „magyarító” igyekezetnek, Burus élőbeszéd-szerűen mesél (néha ennek megfelelően alulretorizál, olyan kifejezéseket használ mint „szaros Dacia”, „faszolva”, „elbasztad”, „kurva dátumot”), mert így esik a legjobban, és ezzel a fogással éri el azt, hogy a megírás-elmesélés öröme átsugárzik a szövegeken és az olvasás örömévé válik. Ugyanakkor az olvasás örömének másik meghatározó forrása a szövegek ugyancsak diszkrét humorérzéke, mely hasonlatos ahhoz, ahogyan a borítón látható graffiti leképezi a kötet címét.
Figyelemreméltóan jóízű, sokat ígérő elsőkötet ez, mely jogosan ébreszt nagy elvárásokat írója további munkáival szemben.