Vers
Ha posta nincsen
hogy ok legyen ma délelőtt is
dühöngni, hát kimúlt a net:
lopott hálózat, mindhiába
kínlódtam, nem kaptam jelet
s mert valamit kezdeni kellett
a szótlanná vált gép előtt
elgondoltam, milyen lehetne
a múlt századi délelőtt
elképzeltem: lesném a postát,
s a rádión a híreket,
melyik vasútra hull a bomba,
megkapom-e a leveled
s ha jönne tényleg, meg volna gyűrve,
mert hosszú útról érkezett,
látnám, hogy feltépték előttem
egyszer már idegen kezek
vagy lehetnék négyszáz év előtt
egy erdélyi vár asszonya,
hol posta sincs, de volna küldönc,
ki pénzért elmegy bárhova
én küldeném és visszavárnám,
így telne el minden napom,
vigyáznám a ló dobbanását,
s a porfelhőt, a várfalon
s ha érkezik, megkapna mindent,
legvégül engem is talán,
mindegy lenne, csak mondja, mit tud
ott ébrednék az oldalán
és onnan írnám, fogvacogva
a következő levelem,
hisz reggel úgyis visszaűzöm
hadd higgye azt, hogy szeretem.
Asztali harc
Az össze-össze koccanó csészék,
Remegő kézzel félig kiszakított
Tejszínek zűrzavarában, asztali
Harcban csókok kétes ígéreteit
Kutatta a két fél, de számot
A zacc megüzente jövendő
Rémálmaival csak az egyik,
Véletlenül éppen a gyéren fegyverzett
S a békét mint egyetlen esélyt
Gondosan őrző hadviselő fél
Vetett, s árkokat ásván védte veszettül
A satus quo-t, leste, vigyázta, legyen
Pontos adófizetés, gazdag ajándék,
S jól csengő levelekben rókaszemű
Diplomatái kérték rendre az új haladékot.
És félt. A kivívott, háború árán nyert
Békét ismerte, és tudta az árát,
S álmában látta a kerteken árnyát
Pusztító, szürke s gombaalakban
Az égre törekvő, városait porrá
Tenni elég, veszedelmes felhőnek.
S ha néha a lázadozó kapára kaszára
Kapott népe az ablak alatt
Őrjöngött, követelve a harcot,
Élükre nem állt, ki se lépett,
Megfordult arccal a falnak,
És lövetett. És szoktatta magát
Reggel a csendhez, és hogy üres
Utcákon, tereken lovagol, és amikor
Zsarnoknak hívták, nem nevetett:
Tudta, uralkodik, s vérrel kell néha
Fizetni a termést, s életeket kell
Életre cserélni. Ez harc. Fékét
Vesztett háborúnál nem jobb,
Nem könnyebb, de talán érdemesebb.
Tóth Árpád, saját sírkövére
Sírni meguntam, a sírba feküdtem, s ottan is inkább
falnak fordultam: nem sikerült az egész.
Kaffka Margit sírverse
Vándorom, emlékezz a tehetségről meg e kőnél
mert ez az egy, amitől majdnem férfi a nő.
Az ex-pasimnak nője van
Az ex-pasimnak nője van,
a Nagykörúton láttam őt:
másodmagával elsuhan,
lám, nem hiába kért időt,
mert rendületlenül halad:
zakót viselt és félcipőt,
elejtett pompás dámvadat,
arcán virít a vakremény,
hogy éjszakára is marad,
s a Moszkva téri bérlemény
lakója egyként felriad,
és tudja kívülről szegény:
csak egyetlen hangot kiad,
repülnek másnap, mint a szél.
Tudatlan az, ki megriad:
ha úgyis ködbe vész a cél,
hiába volna csapni zajt,
hát ettől nem tartottam én
Más nyögje mostmár mind e bajt,
s ha egyszer ő is megzuhan,
mögötte újra áll a rajt:
az ex-pasimnak nője van.
Délután
Rég elhagyott, tönkrejárt hadúton
zavaros tócsa ez a délután.
A mozdulatról mára már lekéstem,
s most kapkodok egy jobb mentség után.
Mert kell indok, hogy végtelen évek
óta hiába mért veszteglek itt,
ki erre járt, már elhaladt rég,
s kit várok, meg nem érkezik.
Kell egy mentség, nem hihetem én sem,
hogy századokig bámulok bután,
s úgy hull el majd minden nyári reggel,
mint ez a fáradt téli délután.
Tangó
Nem csalsz, ütemre lépsz utánam
ha hátrahajt a félelem
harcunk, feloldva lassú táncban
nem passzió már, lételem
Tartom a formát, nem csalok én sem
játékszabályok, ismerem
bár nehéz úgy, ha nemhogy Isten
egy parkett-ördög sincs velem
Hidd el, hogy nem lesz mindörökre így
a zene véges, rugóra jár
harctér a tánctér, egy nyer, egy veszít,
s ha elpattan, véget ér a bál
A mignon és a házirétes
Történt, hogy a mignon s a házirétes öszvejöttenek
s a mignon eképpen kérkedett vala:
Én, mond, cukros mázba öltöztetteték,
hátam mesterkéz cirkalmazta ki.
S te? rücskös vénasszonytenyérnek műve vagy,
s bár ízes tölteléked, hasztalan: a pálmát én viszem.
Elválik, mond a rétes, s bízván, hallgatott.
S ihol! jött máris a diák, éheze hosszan: szeme koppant,
s a színes mázon tűnődve megállt.
A szépség ismeri magát, s erejét.
