Vers

Gáll Attila
versek

messze a gyerek s az asszony is vele

a konyha gázrózsával ámít,
felteszem, ma ihatok bármit,
ha messze a gyerek s az asszony is vele.

végtelen matatás, eleje s vége sincs a napnak,
tegnap óta hallom, ahogy laknak
alattam, s kisuhan a lelkem, csak egy percre,
csak egy ártalmatlan szóra,
végképp nem tudom, harcra, porozóra

indul,
vagy egyszerűen itt hagy, magamnak, egy percre.

laknak alattam, feljönnének szerre,
de szóval tartja őket szomszédoló lelkem,
hallom, pofázik, panaszokkal telten,
hogy százfelé szakadna a világba széjjel,
hogy túlórázna egy másik nőszeméllyel,
hogy szolga csak, nem hagyja a gazda,
most is ott ül, sárga vérnarancsba,
s visszaránt, ha rajtakap, beszélek.
én vágyaim vagyok, belőlük élek,
bölcsködi lelkem, s felfúvódik, vörös is nagyon,
még szétpukkan, ha sokáig hagyom.

húzom pórázát, gyere haza, gyere.
messze a gyerek s az asszony is vele.

A szégyen dalaiból

Egy

kullog társával a lélek,
karonfogva, mint vincellérek
egy régelmúlt, néhai bálban,
borok után, szétziláltan,

s bódulatukban egy asszonyi csürhe
tesped a tájra, s emberi dühvel
szaporáz a lélek, társával, vakon;
bor savanyodik, gyomori vigadalom

a befogadó földön szétesik.

lélek, lélek, mit beszélek,
te sem tudnál nélkülem,
s én sem tudnám kiokádni,
testemből az életem.

így kullognak egyremenve,
a hidegben megremegve,
a testet elhagyta báli láz,
vacog a lélek, ázik, áz.

Kettő

*
voltunk már jobban is, mikor
áldásért vertem a fejemet a falba,
s rámköszönt a kis mitugrász az égből,
kalapom színültig töltötte valami jóval,
sokáig került a köhögés,
s valami jót ettem aranydióval,
s élveztem, ahogy sárgán
a szájamba fekszik;
az enyém volt, elfoglaltam
a kedvet székestül, s asztalt
borítottam rája,
az enyém volt, ízetlen és drága...

* *
voltunk már jobban is, mikor
nem kellett e sok szart lenyelni,
tátottam szájamat
magamtól, megéri –

gondoltam, megbírja a zsebem
a sok beszédet, s ekkoriban
voltam igazán boldog:
szájamba ült a szerencse,
s lelkembe aranyat oltott.

Három

hol közönyöm vége, ottan állasz te,
s így a világ legszéle lett a lakod,
mégis udvaromba szállasz mindig le,
s közönyöm lett a te udvarod.
Másokba sosem ütközünk,
mintha csak kettőnkből állna e világ,
mely szemét a nappal maratja,
s a teremtés nem talál bennünk hibát.
.............................................
.............................................
Holdanyó elkap a kertek alatt,
vagy a réten, mely szintén közönyöm része,
de áll a világ, s nincs új a nap alatt,
ne térjünk, mondom, sohase észre.